Miért foglalkozunk egy terápiás ülésen azzal, milyen a fű egy elképzelt réten? A katatím imaginatív pszichoterápia (KIP) módszerében az ilyen egyszerű élményeknek is szerepük lehet abban, hogy jobban értsd az érzéseidet, könnyebben megnyugodj, és másként reagálj a nehéz helyzetekben. A módszer szakmai alapjait és személyiségformáló lehetőségeit mutatom be, hétköznapi példákon keresztül. Dr. Gerhát Réka IFS-szemléletű pszichológus, mindfulness-tanár, integratív terapeutajelölt írása.
Leülsz pihenni, de belül már sürget valami. Eszedbe jut, mi mindent kellene még elintézned. Elfáradtál, mégis nehéz megállni. Talán azt is érted, miért hajtod magad ennyire. Amikor azonban újra hasonló helyzetbe kerülsz, minden megy tovább a megszokott módon.
„Hogyan lehetne abból, amit már tudok magamról, olyan változás, amit a hétköznapokban is érzek?”
A KIP-ben ezzel a kérdéssel a belső képek átélésén és feldolgozásán keresztül is foglalkozunk. A módszer segítséget jelenthet, ha nehéz felismerned vagy elviselned az érzéseidet, szorongással küzdesz, vagy a kapcsolataidban ismétlődnek a nehézségek. A tünetek enyhítése mellett azon belső képességek fejlesztése is a munka része, amelyekre később egy megterhelő helyzetben támaszkodhatsz.[1, 2]
Számomra a KIP egyik legfontosabb lehetősége éppen ez. Egy alkalmon néha látszólag kevés történik: megfigyelsz egy virágot vagy egy állatot, körülnézel, megállsz valahol. Mégis érdemes megérteni, mitől lehet mindez valódi terápiás munka. Ehhez nézzük meg először, hogyan dolgozunk a képekkel.
Mi a KIP, és hogyan dolgozunk a belső képekkel?
A módszert Hanscarl Leuner (1919–1996) német pszichiáter dolgozta ki, és az 1950-es években vezette be a pszichoterápiás gyakorlatba. Mélylélektani, pszichodinamikus megközelítés: azokat a belső folyamatokat is figyelembe veszi, amelyek befolyásolják az érzéseinket és a viselkedésünket, de nem vagyunk teljesen tudatában. Ilyenek lehetnek az egymással ütköző vágyak, régi kapcsolati tapasztalatok vagy nehezen vállalható érzések.[1, 2]
A katatím szó az élmény érzelmek által meghatározott jellegére utal. A belső képekben a szükségleteink és konfliktusaink is megjelenhetnek. Az imagináció ezeknek a képeknek és a hozzájuk tartozó élményeknek a megjelenését, átélését jelenti. A KIP módszer nevével katathym imaginatív pszichoterápia formában is találkozhatsz.[1, 2]
A képi munka rendszerint ellazult, befelé figyelő állapotban történik. A terapeuta felajánl egy kiinduló témát, te pedig elmondod, mi jelenik meg benned, és mit élsz át. Közben kapcsolatban maradtok: a szakember követi a tapasztalatodat, kérdezhet, javaslatot tehet, vagy időt hagyhat arra, hogy csendben figyelj.[1, 2]
A „kép” nem feltétlenül éles látvány. Hang, illat, mozdulat, tapintási élmény, testi érzet és hangulat is hozzátartozhat. Közben tudod, hogy a terapeutával dolgozol, aktív kapcsolatban vagytok, és jelezni tudod neki, mi történik. Az imagináció után megbeszélitek a tapasztalataidat; később rajzok, naplóbejegyzések, emlékek és hétköznapi események kapcsán is visszatérhettek hozzájuk. Az átélés és a közös feldolgozás összetartozik.[1, 2]
Hívóképek: „Képzelj el egy rétet…”
A terapeuta által javasolt kiinduló témát hívóképnek nevezzük. Ilyen például a rét. A felkérés nem írja elő, hogy milyen legyen a táj, mit kellene érezned, vagy mit kellene tenned. Mindez a saját élményedben alakul ki.[1, 2]
A rét egyfajta lelki tájként is megélhető: milyen a hangulata, hol vannak a határai, jólesik-e ott lenni? Megpihennél, vagy inkább körülnéznél?
A pataknál a víz megfigyelése, érintése vagy követése indíthat el élményeket. A hegynél az erőfeszítéshez, a saját lehetőségeidhez és a teljesítményhez való viszonyod is megjelenhet. Mindhárom Leuner klasszikus alapmotívumai közé tartozik.[1, 3]
A hívóképek készlete ennél jóval gazdagabb: a KIP integratív alkalmazásában több tucat motívum és motívumváltozat áll rendelkezésre. A választás célzottan igazodhat ahhoz, amivel éppen dolgozunk: például párkapcsolati nehézséghez, döntési helyzethez vagy egy nehezen megfogalmazható belső konfliktushoz.[2, 3]
A középfokú munkában például két virág megjelenítése a párkapcsolati tapasztalatok megismerését segítheti, míg az útelágazás a különböző döntési lehetőségekhez kapcsolódó érzéseket hozhatja közelebb.[3]
A felsőfokú motívumok között a barlang és a tűzhányó is szerepel: ezekkel nehezebben hozzáférhető érzések, konfliktusok is megközelíthetők, megfelelő előkészítés és kísérés mellett.[2, 3]
A célzott választás nem azt jelenti, hogy minden problémához egyetlen megfelelő kép tartozik. A hívóképet és a kísérés módját az aktuális állapotodhoz, a terhelhetőségedhez és a közös célhoz igazítjuk.[2, 3]
Egy kép szimbólumként olyan érzéseket, szükségleteket vagy kapcsolati tapasztalatokat is megjeleníthet, amelyeket még nehéz közvetlenül megfogalmazni. Jelentéséhez a saját érzéseid, emlékeid és társításaid vezetnek közelebb. (Egy hegy például nem mindenkinél ugyanazt jelenti.) A képek diagnosztikai támpontokat is adhatnak, de egyetlen kép vagy képrészlet önmagában nem elegendő diagnózis felállításához.[1, 2]
Leülsz a fűbe – és már mennél is tovább
A következő jelenet kitalált példa. Tegyük fel, hogy a terapeutád megkér, képzelj el egy rétet. Leülsz a fűbe, és szinte azonnal megszólalsz:
„Itt ülök, de már azon kattogok, hogy csinálni kellene valamit. Hogy haladjunk.”
Lehet, hogy ezt a terápiát is szeretnéd „jól csinálni”. Emellett ott a sürgetettség: mintha megint kevés volna az idő, és muszáj lenne továbbmenned.
A terapeuta egyelőre annál marad, amit átélsz. Megfigyeled, hol ülsz, milyen a fű, hogyan támaszkodsz a talajra. A nyugtalanságodat is segít körülírni. Talán feszül a lábad, előredőlnél, vagy azt érzed, hogy ez időpocsékolás, és gondolatban már a következő teendőnél jársz.
Ahogy figyelsz, észreveheted, hogy jólesne ott maradnod a puha fűben, miközben valami sürget. Néhány pillanatig talán meg tudod ezt élni anélkül, hogy rögtön felállnál. Leuner is ír a belső sietségről és a magas teljesítményelvárásokról; ezekkel dolgozva különösen fontosnak tartja a terapeuta nyugalmát és türelmét.[1]
Itt nem szükséges kideríteni, kitől ered a sürgetés, vagy milyen (gyermekkori) esemény állhat mögötte. Azt tesszük láthatóvá, hogy hogyan éled át.
Lehet, hogy ennél több most nem is történik. Mégis valamivel pontosabban érzed a saját állapotodat: a sürgetés mellett már a pihenés igényét is. Van időd elmondani, milyen ez neked, és valaki figyel rád. Az is előfordulhat, hogy a megállás egyelőre túl nehéz; ilyenkor ehhez igazítjátok a folytatást.
Ami közben történik: strukturálás
Miért kérdez a terapeuta a fűről, a testtartásodról vagy arról, hogyan érzed magad? Mi köze ennek ahhoz a problémához, amellyel érkeztél?
A strukturálás az élmény részleteinek megfigyelését, elkülönítését és összerendezését segítő munka. Egy homályos benyomást pontosabban le tudsz írni, egy gyorsan átugrott történést pedig követhetővé tehettek. Az általános „rossz érzésről” kiderülhet, milyen testi érzet, gondolat és érzelem tartozik hozzá.[1–3]
A példában így válik megkülönböztethetővé a láb feszülése, a „haladni kellene” gondolata és az, hogy közben pihenni szeretnél. Ezek együtt vannak jelen, de már nem egyetlen megfoghatatlan nyugtalanságként éled meg őket.
Máskor egyetlen virág megfigyelése adja a kiindulópontot. „Hol látod a virágot?” „Milyen a szirmok elrendeződése? … És a tapintása?” – kérdezhetem.
Aztán időt hagyok a válaszodra. Később az is érdekelhet: „Milyen érzés látni ezt a virágot?” A részletek leírása mellett az érzelmi átélésnek is helye van, sőt, ez a kulcs a mélyebb munkához.[1]
Lépésről lépésre
Előfordulhat, hogy alig figyeltél meg valamit, máris a következő jelenetnél jársz. A lassítás és a strukturálás ilyenkor abban segíthet, hogy jobban érzékeld, és szavakba tudd önteni a tapasztalatodat. Leuner ezt tanulási folyamatként is leírja: a megfigyelés és megfogalmazás során az érzékelést és az érzelmek felismerését is gyakorlod. Így az élményeidről gondolkodni és beszélni is könnyebb lehet.[1]
Ehhez kapcsolódik az úgynevezett megfigyelő én működése: képes vagy átélni valamit, és közben valamennyire rá is látni arra, ami benned történik. Ha például félsz a rét szélén, megfigyelheted, mit látsz ténylegesen, és mitől tartasz. A kettő elkülönítése segíthet pontosabban tájékozódni az élményben. A szakember abból indul ki, amit elmondasz; nem egy előírt képhez próbálja igazítani a folyamatot, hanem elkötelezetten kísér.[3]
Hogyan lesz ebből személyiségformáló munka?
A fűben ülős jelenethez visszatérve: az a fontos, hogyan tudsz viszonyulni a saját sürgetettségedhez.
Észreveszed-e? Meg tudod-e különböztetni attól, amire vágysz? Van-e lehetőséged mérlegelni, mielőtt cselekszel?
Az ilyen belső képességek tartósabb megerősödését nevezi a szaknyelv strukturális fejlődésnek. Ide tartozik
- az érzések felismerése és elviselése,
- az önmagunkról alkotott tapasztalatok összerendezése, valamint
- az, hogyan tudunk kapcsolódni és kapcsolatban maradni másokkal.
A KIP szemlélete szerint a képi munka és a terápiás kapcsolat ezek fejlődését is támogathatja.[2, 3]
Egy 2016-ban közölt vizsgálat 25, rendelői körülmények között zajló pszichodinamikus kezelést követett, amelyekben KIP-imaginációkat is alkalmaztak. A kérdőíves eredmények a pszichés megterhelés és a kapcsolati nehézségek csökkenését mutatták; a vizsgált szorongásos és depresszív panaszok is enyhültek. Az érzések felismerése szintén könnyebbé vált.[6]
A képi élmény strukturálása és a személyiség strukturális fejlődése tehát összefügghet, de nem ugyanaz. Egyetlen részlet megfigyelése nem alakítja át a személyiséget. Az ismételt átélés, a közös feldolgozás és a hétköznapokban szerzett új tapasztalatok egy hosszabb folyamatban kapcsolódnak össze.[1–3]
A KIP három terápiás iránya
Daubner és Daubner (2014) a KIP kapcsán három terápiás irányt különít el: (1) a problémák és konfliktusok képi feldolgozását, (2) a korai érzelmi hiányokkal végzett pótlólagos és énerősítő munkát és (3) a kreativitás és mindset fejlődését. Ezek egymáshoz is kapcsolódhatnak; azonban a példánk felől nézve is érthetővé válik, miben különböznek.[2]
(1) Belső konfliktusok feldolgozása
Vágysz a pihenésre, mégis feszültté válsz, ha megállsz. Szeretnél közel kerülni valakihez, de félsz a kiszolgáltatottságtól.
Belső konfliktusnak az ilyen, egymással ütköző vágyak és félelmek feszültségét nevezzük. A képekben átélhető formában is megjelenhetnek, így a terapeutával közelebb kerülhettek a megértésükhöz és a feldolgozásukhoz.[1, 2]
A réten megjelenő sürgetést például később össze lehet kapcsolni azzal, ami a hétköznapjaidban történik. A közös munkában derülhet ki, miért nehéz érvényt szerezned annak az igényednek, hogy megállj.
(2) Belső képességek erősítése
Máskor előbb arra van szükség, hogy észre tudd venni a fáradtságodat, elviseld a feszültségedet, vagy megtapasztald, milyen elfogadni a támogatást. A szakirodalom ezt struktúraépítő munkának is nevezi: olyan képességek megerősítésének, amelyek a lelki működés alapjaihoz tartoznak. Ilyenkor a melegség, az oltalom vagy a megtartottság élményeivel is lehet dolgozni.[2, 3]
Leuner az elemi biztonság- és gondoskodásigényeket „archaikus szükségleteknek” nevezi. Ezek akkor is megjelenhetnek, ha nincs nagy történés vagy megoldandó konfliktus a képben.[1]
A réten például lehet időd megpihenni, érzékelni a talaj támaszát, és figyelni arra, milyen ez neked. Az ilyen élmények nem változtatják meg a gyerekkorod eseményeit. A módszer szemlélete szerint azonban új érzelmi tapasztalatokat adhatnak, és megfelelő kísérés mellett támogathatják a bizonytalanul vagy hiányosan kialakult belső képességek fejlődését.[1, 2]
(3) Új megoldások kipróbálása
A képekben kísérletezhetsz, és kipróbálhatsz olyasmit, ami addig eszedbe sem jutott. Megfigyelheted, milyen önállóan kezdeményezni, segítséget kérni vagy másként cselekedni. Ennek a hétköznapokban az lehet a jelentősége, hogy
többféle választ tudsz elképzelni, és könnyebben eltérhetsz egy megszokott reakciótól.[1, 2]
A példánkban már az is új lehetőség, hogy egy ideig ülve maradsz. A sürgetés jelen van, de nem kell azonnal követned.
Amikor a személyiség szerkezete is érintett
A KIP személyiségzavarokkal végzett terápiás munkában is helyet kaphat. Daubner és Daubner (2014) a borderline személyiségszerveződést és a nárcisztikus zavarokat is az alkalmazási területek között említi.[2]
A belső képességeket erősítő, az állapothoz igazított képi munkának külön szakirodalma van. Dieter (2000) például két klinikai eset alapján mutatja be a borderline problémákhoz illesztett alkalmazást.[11] Ilyenkor különösen fontos lehet az érzelmek elviselésének és a saját élmények összerendezésének támogatása.[2] A diagnózis önmagában azonban nem dönti el, hogy a KIP megfelelő-e. Az aktuális állapotot, a terhelhetőséget és a terápiás kapcsolatot is fel kell mérni.[10] Az adott zavar ellátásához a módszer ismeretén túl megfelelő felkészültség és szakmai keret szükséges.[12]
Testi tünetek gyógyítása a KIP-ben
A személyiségformáló munka mellett annak is jelentősége van, hogy enyhüljenek a panaszok. A KIP szakmai leírásai szorongásos és depresszív nehézségeket, megterhelő élethelyzetekhez való alkalmazkodást, valamint érzelmi és kapcsolati problémákat is felsorolnak az alkalmazási területek között.[1, 2]
Bizonyos pszichoszomatikus panaszoknál is használjuk a módszert: ezek olyan testi panaszok, amelyekben lelki tényezőknek is szerepük lehet. Az integratív gyakorlatban például egy szorítás, feszülés vagy fájdalom megélése képi formát is kaphat. A közös munka célja lehet a panasz enyhítése, elviselhetőbbé tétele és a hozzá kapcsolódó félelem megértése, majd feloldása.[1–3]
A képi munkának az indokolt orvosi kivizsgálás és kezelés mellett van helye. Egy szervről megjelenő belső kép nem orvosi diagnózis, a kép változása vagy a fájdalom enyhülése pedig önmagában nem bizonyítja a testi betegség megszűnését.[7]
Miért térünk vissza ugyanahhoz a hívóképhez?
„De rétet már képzeltünk el. Miért nézzük meg újra?”
Érthető a kérdés, ha a képekre egymás után sorra kerülő feladatokként gondolsz. A KIP-ben azonban ugyanazzal a hívóképpel máskor más céllal és más mélységben dolgozhatunk. Egy alkalommal a pontosabb érzékelés, máskor a megpihenés, egy nehéz érzés megközelítése vagy egy új cselekvési lehetőség kerülhet előtérbe.[1–3]
Ugyanaz a hívókép nem jelenti ugyanazt az élményt. A katatím képeknek saját, spontán alakulásuk van; a szakirodalom ezt az autonómia, vagyis viszonylagos önállóság fogalmával is leírja. Nem minden részletet tervezel meg tudatosan, miközben a képben cselekedhetsz és dönthetsz. Ha ismét rét a kiindulópont, más táj, évszak vagy hangulat is megjelenhet.[1, 2]
Az is lehet, hogy a táj hasonló marad, de te másként vagy jelen benne. A korábban nehezen elviselhető érzéshez közelebb tudsz kerülni, vagy könnyebben megengeded magadnak a pihenést. Leuner szerint a képek változása is követendő: a jelenetek idővel részletgazdagabbá és élőbbé válhatnak. Ez azonban csak lehetséges változás, nem előírt fejlődési sorrend.[1–3]
Az alapképekkel való munka nem csak előkészület
A KIP alap-, közép- és felsőfokú munkamódjai a motívumokban, a terapeuta kísérésében és beavatkozásaiban is különböznek. Az elnevezések nem a kliens teljesítményét osztályozzák. A választás a problémához, a terápia szakaszához és a belső képességek állapotához igazodik.[2, 3]
A Daubner-kötet az alapszintű munka két szerepét írja le.
- Már kialakult lelki állóképesség mellett jelentkező, későbbi eredetű zavaroknál és nehézségeknél bevezető szakasz lehet: megismertet a képi átéléssel, és előkészítheti a további munkamódokat.
- Korai érzelmi fejlődési nehézségek esetén viszont önálló, hosszabb távú terápiás jelentősége is lehet, mert a rendszeresen átélt tapasztalatok a belső képességek megerősítését szolgálják.[2]
Az alapképekkel tehát tartósan is lehet érdemi terápiás munkát végezni. A haladást nem az mutatja, hány motívum került már sorra. A képek átélése és a beszélgetés ilyenkor együtt segíti a munkát; az ütemét ahhoz igazítjuk, amire szükséged van, és amit elbírsz.[1–3]
Az ismétlődés ugyanakkor önmagában nem bizonyít fejlődést. A Daubner-kötet szerint a jóleső jelenetek állandó visszatérése olykor egy nehéz konfliktus elkerülését is szolgálhatja. Ez nem állapítható meg pusztán abból, hogy ugyanaz a kép jelenik meg. A szakember a teljes folyamatot követi: mit segít az ismétlés, és miben volna szükség másféle munkára.[1–3]
Amikor a jelenből korábbi élményekhez jutunk
A képi munkában a jelenlegi nehézségek mellett régebbi élménymódok is megjelenhetnek. A korregresszió, vagyis életkori regresszió a korábbi életkorhoz kapcsolódó élmények megjelenése vagy terápiás felidézése.
Egy jelenlegi érzés vagy testi tapasztalat régebbi helyzethez kapcsolódhat. Ezt érzelmi hídnak nevezzük: a hasonló érzés köti össze a mostani és a korábbi tapasztalatot.[2]
Ilyenkor a jelenlegi, bölcs, együttérző felnőtt nézőpontodat is bevonjuk. Képzeletben együtt lehetsz a fiatalabb önmagaddal, miközben támaszkodhatsz arra, amit ma már tudsz, de akkor még nem tudhattál. A korábbi félelem mellett így a támogatás, a védelem és a gondoskodás élményével is lehet dolgozni egy képben.[2, 3]
Ezután ismét ahhoz a jelenbeli helyzethez térünk vissza, amelyből elindultunk, és megfigyeljük, változott-e a jelenléted, másként éled-e meg, könnyebb-e megbirkóznod vele.[2, 3]
Egy eleven kép nem bizonyítja, hogy egy múltbeli esemény pontosan úgy történt meg.[5] A megjelenő érzelmekkel azonban akkor is érdemben lehet dolgozni, ha a jelenet történeti pontossága bizonytalan.[2, 3]
A biztonság és a kapcsolat a munka része
A réten átélt jelenethez az is hozzátartozik, hogy közben valaki figyel rád. A sürgetettségedet nem kell elrejtened, és az is elmondható, ha egy kérdés ellenállást vált ki, vagy most másra volna szükséged. Még inkább így van ez akkor, amikor a képben felnőttként lépsz oda a gyermekkori önmagadhoz.
A régi fájdalom ilyenkor közel kerül, és könnyen elnyelheti a figyelmedet. A kísérés egyik feladata éppen az, hogy érezni tudd ezt a fájdalmat anélkül, hogy elsodorna: hogy megmaradj abban a nyugodt, felnőtt jelenlétben, ahonnan vigyázni tudsz a fiatalabb önmagadra.
A terapeuta ezért követi, mennyire vagy még kapcsolatban a mai önmagaddal, és lassít vagy visszavezet, ha ez a kapcsolat halványodni kezd.
A terápiás munka alapjának épp ezért magát a terápiás kapcsolatot tartom. Fontos, hogy elmondhasd, ha valamit másként élsz meg, ha nem érted egy javaslat célját, vagy ha lassabban haladnál. Ezek ugyanúgy a közös munkához tartoznak, mint a képek vagy belső megélések.
A kapcsolat jelentőségét egy 2018-as tanulmánsz is alátámasztja: a jobb terápiás szövetség, vagyis a bizalom és a közös célokon, feladatokon alapuló együttműködés kedvezőbb kezelési eredménnyel járt együtt. Ez az összefüggés természetesen nem bizonyítja, hogy a kapcsolat önmagában minden esetben elegendő, vagy minden más tényezőnél fontosabb lenne, de elengedhetetlen a közös munkához.[8]
Miből veszed észre a változást?
Végül visszaérkezünk a kiinduló kérdéshez: mi köze egy belső rétnek ahhoz, ami az életedben történik?
Az imagináció után nem kell minden részletet azonnal megmagyarázni. Lehet időt hagyni annak, hogy az élmény későbbi beszélgetésekben, emlékek vagy hétköznapi helyzetek kapcsán váljon érthetőbbé. Leuner is óv a túl korai, pusztán értelmi magyarázatoktól, miközben a feldolgozást a munka részének tekinti.[1]
A változást a képeken kívül is követni kell: enyhülnek-e a tüneteid, mi megy könnyebben a kapcsolataidban és a mindennapokban? Egy szebb belső táj önmagában nem válaszol ezekre a kérdésekre.[1, 2]
A fűben ülős példában idővel az válhatna fontossá, hogy hamarabb észreveszed a sürgetettségedet. Egy újabb vállalás előtt meg tudsz állni, és végiggondolod, mennyire vagy fáradt, mire van még erőd. Talán még nyugtalanít, ha nemet mondasz, de a döntésedben már a saját szükségleted is számít.
A KIP-ben ezt a lehetőséget tartom különösen értékesnek: miközben egy belső képpel dolgozunk, azt is segíthetjük, hogyan érzékeld, értsd meg és kezeld, ami benned történik.[1–3]
Nem kell tökéletesen nyugodtnak lenned ahhoz, hogy figyelmesebben bánj önmagaddal.
A hétköznapi feltöltődéshez a 28 otthoni programot bemutató cikkemben találsz ötleteket. Ezek mindennapi öngondoskodási lehetőségek; a terápiás folyamatot nem helyettesítik.
A KIP helye az integratív terápiás folyamatban
Az imaginatív, vagyis belső képekkel és a hozzájuk tartozó élményekkel végzett munkát alapvetően minden kliensemmel használom. Integratív terapeutajelöltként a KIP-et a terápiás folyamat egyik módszereként alkalmazom. Különösen értékesnek tartom benne, hogy az érzések felismerésével és a belső képességek megerősítésével is lehet dolgozni.[1–3]
Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület képzésére épülő munkámban a KIP mellett kognitív viselkedésterápiás, ego-state terápiás és NLP-módszereket használok, amelyekben szintén képződtem. Az integratív keretben ezek ugyanannak a folyamatnak a részei, és a közös célhoz igazodnak.[12]
A kognitív viselkedésterápia a gondolatok, érzések és viselkedések összefüggéseivel foglalkozik. Az ego-state énállapotokkal dolgozik: olyan összetartozó érzésekkel, gondolatokkal és reakciókkal, amelyek bizonyos helyzetekben együtt kerülnek előtérbe. Az NLP, azaz neurolingvisztikus programozás kommunikációval és a belső élmények alakításával foglalkozó eljárásaiból is merítek.[2, 12]
A részekkel végzett munkában az IFS (Internal Family Systems, magyarul Belső Családrendszer) szemléletét is használom. Ez a belső részek kíváncsi, együttérző megismerését és a védelmező reakciók megértését hangsúlyozza.[9] Az ego-state és az IFS különböző elméleti hátterű megközelítések; nálam az integratív munkában kapcsolódnak egymáshoz.[2, 9]
A fűben ülős példánál maradva megfogalmazódhat: „Egy részem megpihenne, egy másik sürget.” A képi élményből kiindulva azzal is foglalkozhatunk, hogyan viszonyulsz ezekhez a késztetésekhez. Fordítva is történhet: egy már ismert belső részhez kapcsolódó munkában válik fontossá egy megnyugtató képi tapasztalat.[3]
A részekkel való munkáról a Belső Családot bemutató cikkemben, a teljesítést sürgető önostorozásról pedig a belső kritikusról szóló írásomban olvashatsz részletesebben.
Gyakori kérdések a KIP módszeréről
Mi van, ha nem jelenik meg kép?
Nem kell mindenáron éles látványt létrehoznod. Hangokból, testi érzetekből, hangulatokból is kiindulhat a megfigyelés. A szakember veled együtt méri fel, mit tapasztalsz, és hogyan érdemes folytatni. Az eseménytelen vagy homályos élményről is beszélhettek.[1, 3]
El lehet rontani az imaginációt?
Nincs olyan előírt kép, amelyet pontosan meg kellene jelenítened. A saját élményeddel dolgozunk. A bizonytalanságodat is elmondhatod; nem kell érdekes történetet kitalálnod ahhoz, hogy lehessen mivel foglalkozni.[1, 3]
Ugyanez, mint egy vezetett relaxációs hanganyag?
A KIP-ben a terapeuta párbeszédben követi az egyénileg alakuló élményt, és a történtek feldolgozása is része a folyamatnak. Egy önállóan hallgatott felvétel nem tud ugyanígy válaszolni arra, ami éppen benned történik.[1, 2, 4]
Hány alkalom szükséges, és mindig képekkel dolgozunk?
Nincs mindenkire érvényes alkalomszám. Egy körülhatárolt nehézség feldolgozása és a belső képességek tartósabb megerősítése eltérő időt igényel; az utóbbi sok esetben több évet. Beszélgetésre és feldolgozásra is szükség van; nem minden ülésen történik imagináció. Ugyanaz a hívókép több alkalommal is visszatérhet.[1, 2]
Mindenképpen vissza kell menni a gyerekkorba?
Nem. A korregresszió az egyik lehetséges munkamód. A jelenlegi érzésekkel, a megnyugvás lehetőségével és a belső képességek erősítésével konkrét gyermekkori jelenet nélkül is lehet dolgozni.[1–3]
Felhasznált források
- [1] Leuner, H. (2012). A katatím imaginatív pszichoterápia alapjai. Animula Kiadó. Budapest.
- [2] Daubner, B. A. és Daubner, E. (2014). Integratív pszichoterápia, integratív hipnoterápia.
- [3] KIP – Ego state – NLP: Terápia folyamata. Dátum nélküli, nem nyilvános képzési és munkajegyzet, a szerző által rendelkezésre bocsátva.
- [4] Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület. Katathym Imaginatív Pszichoterápia. Hivatalos módszer- és képzésismertető. Módszerismertető.
- [5] Garry, M., Manning, C. G., Loftus, E. F. és Sherman, S. J. (1996). Imagination inflation: Imagining a childhood event inflates confidence that it occurred. Psychonomic Bulletin & Review, 3, 208–214. DOI: 10.3758/BF03212420.
- [6] Sachsse, U., Imruck, B. H. és Bahrke, U. (2016). Evaluation ambulanter Behandlungen mit Katathym Imaginativer Psychotherapie KIP: Eine naturalistische Studie. Ärztliche Psychotherapie, 11, 87–92. Teljes szöveg (PDF).
- [7] National Center for Complementary and Integrative Health. Relaxation Techniques: What You Need To Know.
- [8] Flückiger, C., Del Re, A. C., Wampold, B. E. és Horvath, A. O. (2018). The alliance in adult psychotherapy: A meta-analytic synthesis. Psychotherapy, 55(4), 316–340. DOI: 10.1037/pst0000172. Teljes szöveg (PDF).
- [9] IFS Institute. The Internal Family Systems Model Outline. Modellismertető.
- [10] Bauckhage, J. és Sell, C. (2021). When and for whom do psychodynamic therapists use guided imagery? Explicating practitioners’ tacit knowledge. Research in Psychotherapy: Psychopathology, Process and Outcome, 24(3), 577. DOI: 10.4081/ripppo.2021.577.
- [11] Dieter, W. (2000). Katathym-imaginative Psychotherapie bei Borderlinestörungen. Psychotherapeut, 45, 90–98. DOI: 10.1007/s002780050206.
- [12] Integratív Pszichoterápiás Egyesület. Az Integratív Pszichoterápia szakmai irányelvei (2021. április 28.). Szakmai irányelvek.
- [13] Otto Kernberg, Kohut, Fonagy fejlődéselmélete.
A szöveg a módszer szakmai lehetőségeit mutatja be; nem teljes körű szakirodalmi áttekintés. A személyes munkamódra és képződésre vonatkozó közlések a szerzőtől származnak.
Dr. Gerhát Réka
