Sokunknak ismerős az érzés, hogy egyre kevesebb valódi kapcsolatunk marad a természettel. Mindegy, hogy megyünk, ülünk vagy állunk – a nyakunk görnyedten hajol a kijelző fölé, mintha egy láthatatlan súly húzná lefelé. Amikor a telefon egy pillanatra kicsúszik a kezünkből, sokszor szinte automatikusan nyúlunk vissza érte. Elhaladunk egy fa mellett, egy egész délután csorog el mellettünk, és csak a kijelző fénye ér el hozzánk. A természetkapcsolati séta erre a csendes eltávolodásra kínál választ: visszatérést ahhoz, amihez a testünk valójában tartozik. Tóbiás-Mohácsi Rebeka, pedagógus és állatasszisztált foglalkozásvezető írása.
A XXI. század csendes krízise: amikor eltávolodunk a természettől
2005-ben Richard Louv amerikai szerző alkotta meg a „természet-hiányos állapot” (nature-deficit disorder) fogalmát. Ő maga is inkább metaforának nevezte, mint orvosi diagnózisnak. Azt a veszteséget írja le, amit akkor szenvedünk el, amikor a mindennapjaink egyre inkább négy fal között zajlanak. Húsz évvel később ez a metafora talán még pontosabban ír le minket, mint amikor megszületett. Mintha Louv előre látta volna azt a lehajtott fejű, képernyőfénybe burkolózó alakot, aki ott ül szinte minden hazai villamoson, és aki nagyon gyakran mi magunk vagyunk. A VELUX 2021-es, nyolc közép-európai országra kiterjedő felmérése szerint (Origo, 2021) a magyaroknak mindössze ötöde ápol napi kapcsolatot a természettel. A válaszadók 92 százaléka érzi úgy, hogy a civilizáció fejlődése eltávolította az embert a természettől. 71 százalékuk pedig tisztában van vele, hogy túl sok időt tölt képernyők előtt. Ezek a számok ott lapulnak minden fáradt estében, amikor a szemhéjunk már le-lecsukódik, mégis tovább görgetünk.
Tudtad?
Ugyanez a felmérés azt is feltárta, hogy van, aki évente közel 5000 órát tölt képernyők előtt – ami egy átlagos felnőtt életében összesen mintegy 34 évet jelent (Origo, 2021).
Amikor a test kezd jelezni
Ez a fajta eltávolodás inkább apró, észrevétlen döntések sorozataként történik, mint egyetlen látványos pillanatban: amikor a rövid sétát kihagyjuk egy sorozatepizód kedvéért, amikor az ablakon át nézzük az esőt ahelyett, hogy kimennénk. A testünk ilyenkor jelez valamit – fáradtságot, ingerültséget, szétszórtságot –, és mi egy újabb csésze kávéval válaszolunk rá. A mindennapjaink közben egyre kevesebb természetes ingert, mozgást és szabadban töltött időt tartalmaznak. Ez sokaknál együtt járhat fáradtsággal, feszültséggel, rosszabb alvással vagy szétszórtabb figyelemmel.
Miért jutottunk ide – a hajsza, a munkamánia és az állandó készenlét
A természettől való eltávolodás egy olyan kultúrában gyökerezik, amely a folyamatos teljesítést és az állandó elérhetőséget értékként kezeli. Ehhez társul a soha meg nem álló hajsza, amit szintén erénynek tartunk. A munka és a magánélet határai az elmúlt években látványosan elmosódtak. A laptop becsukása után is ott lebeg a figyelmünkben az olvasatlan üzenet, a válaszra váró e-mail. Ott van az érzés is, hogy valahol lemaradunk valamiről, ha éppen nem vagyunk elérhetők. Ez az érzés lassan még az utolsó esti pillantásunkat is a telefonra tereli, közvetlenül azelőtt, hogy lehunynánk a szemünket. Az idegrendszerünk ehhez a folyamatos készenléthez idővel hozzászokik. Paradox módon éppen ettől lesz nehéz a lassítás: a csend, az üres idő, egy cél nélküli séta eleinte inkább nyugtalanítónak hat, mint pihentetőnek. Ennek oka, hogy a testünk hosszú ideje a gyors reakcióhoz és az állandó ingerhez van szoktatva.
Ehhez társul egy olyan munkakultúra, amelyben a munkamánia gyakran inkább erénynek számít, mint problémának. Aki mindig elérhető, aki sosem áll meg, azt szorgalmasnak és megbízhatónak látjuk. Közben elsiklunk a testből érkező figyelmeztető jelek felett. Ilyen jel az is, amikor éjjel tizenegykor még válaszolunk egy e-mailre. Pedig néha szorongás, megfelelési kényszer vagy a lemaradástól való félelem is állhat az állandó teljesítés mögött.
A kiégés csendes érkezése
Amikor ez a fajta feszültség hosszú időn át fennmarad, a test egy idő után egyszerűen megadja magát – hetek óta felhúzott vállal járunk, anélkül hogy tudnánk, mikor kezdődött. A szakma ezt kiégésnek nevezi: Herbert Freudenberger amerikai pszichológus 1974-es meghatározása szerint krónikus érzelmi megterhelés nyomán kialakuló fizikai, érzelmi és mentális kimerülés ez, amit a reménytelenség és az inkompetencia érzése kísér. Hogy pontosan miben különbözik egymástól a stressz, a szorongás és a kiégéshez vezető kimerültség, egy korábbi cikkemben részletesebben is körbejártam.
A természetkapcsolati séta ebben a kontextusban nyer igazán értelmet. Egy olyan tér, ahol a testnek lehetősége van kilépni a készenlétből, még ha csak egy rövid időre is.
Mit jelent valójában a természetkapcsolati séta?
A természetkapcsolati séta egy tudatos, lassított természetjárás, amelynek középpontjában a jelenlét áll a táv vagy a cél helyett. Pontosan arra a hiányra válaszol, amiről az előbb volt szó. Sokunk számára az ember és természet közötti kapcsolat ma már inkább valami, amit tudatosan újra kell építeni, mint magától értetődő adottság. A séta során figyelemgyakorlatok és érzékszervi feladatok kísérik a haladást. Ezek segítenek kilépni a megszokott, célorientált gondolkodásból: mit hallasz, ha csak a hangokra figyelsz? Mit érzel a talpad alatt, ha lassítasz? Erdőben, mezőn, vízparton egyaránt végezhető, mert inkább a hozzáállás számít, amivel belépünk oda, mint maga a helyszín.
Miben más, mint egy erdei séta?
A hétköznapi erdei séta és a természetkapcsolati séta között a legfontosabb különbség a tempó és a szándék. Egy kirándulás gyakran arról szól, hogy eljussunk valahova; a természetkapcsolati séta arról, hogy megérkezzünk oda, ahol éppen vagyunk. Szorosan összefonódik a japán eredetű erdőfürdőzéssel (shinrin-yoku) is. Az általam vezetett séták tudatosan merítenek az erdőfürdőzés érzékszervi gyakorlataiból – a lassú tempóból, a figyelem befelé fordításából, az erdő légkörébe való elmerülésből. Ehhez nálam további elemek is társulnak: közös gondolkodás, testtudatosság és szimbolikus, önreflexiós gyakorlatok. Így ezek a séták nemcsak erdőben, hanem mezőn vagy vízparton is otthonra találhatnak. Az erdőfürdő jótékony hatásáról egy korábbi cikkemben olvashatsz.
Amit a kutatás mond a testről és a stresszről
A természetben töltött idő hatását nemcsak szubjektív beszámolókkal, hanem élettani mutatókkal is vizsgálták. Egy 2019-es, nyolc vizsgálat eredményeit összegző elemzésben (Antonelli és mtsái, 2019) azt találták, hogy már egy rövid, erdőben töltött időszak után is átlagosan 12–18 százalékkal csökkent a résztvevők kortizolszintje – vagyis a stresszválaszban fontos szerepet játszó hormoné – a városi környezetben maradókhoz képest. Mintha a szervezet ilyenkor halkan visszavenné a készenlétből: a szimpatikus idegrendszer, ami a folyamatos résenlétért felel, lassan elenged. Eközben a paraszimpatikus rendszer, ami a megnyugvásért felelős, egyre inkább átveszi a helyét.
Ehhez nem feltétlenül kell órákat az erdőben tölteni: már egy rövidebb séta is adhat megtapasztalható változást.
Kinek szól ez, és mikor van itt az ideje
A természetkapcsolati séta bárki számára nyitott, aki sétatempóban, kényelmes cipőben szeretne elindulni – gyerekkortól időskorig. Arról, hogy a szabadban töltött idő konkrétan hogyan hat a gyerekek fejlődésére, egy korábbi cikkemben írtam bővebben.
Neked szól ez, ha:
- úgy érzed, hogy a napjaid egyre inkább négy fal és képernyők között telnek,
- szeretnél tenni valamit a stressz és a folyamatos feszültség ellen, de a klasszikus relaxációs módszerek nem érnek célba nálad,
- azt érzed, hogy nemcsak elfáradtál, hanem valahogy eltávolodtál attól is, ami korábban feltöltött,
- egyedül vagy csoportosan, párbeszéden és közös figyelmen keresztül szeretnéd megélni a természetet.
Ha felismerted magad a fenti pontok között, nincs szükség komoly elhatározásra. Elég egy csendesebb délután, egy pár kényelmes cipő, és hogy adj magadnak egy kis időt a lassításra. A természetkapcsolati sétáim pont erről szólnak: arról a fajta lassulásról és jelenlétről, amiről szó volt. Ha kíváncsi vagy, milyen ez testközelből, szívesen várlak egy vezetett sétán. A sétákról bővebben a Gyógyulj a természettel oldalon olvashatsz.
Útmutató a saját természetkapcsolati sétádhoz
Ez a rövid munkafüzet segít elindulni az természetkapcsolati séták gyakorlatában – egy ráhangolódással, konkrét meghívásokkal az erdőben, egy reflexiós résszel, amivel összegyűjtheted mindazt, ami megmozdult benned.
Ha valaha is érezted már, hogy szeretnél megállni, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá, vagy éppen azt keresed, hogyan találhatod meg egyedül is azt a csendet, akkor ez neked szól!
Felhasznált szakmai tartalom
- Antonelli, M., Barbieri, G., Donelli, D. (2019). Effects of forest bathing (shinrin-yoku) on levels of cortisol as a stress biomarker: a systematic review and meta-analysis. International Journal of Biometeorology, 63, 1117–1134.
- Freudenberger, H. J. (1974). Staff Burn-Out. Journal of Social Issues, 30(1), 159–165.
- Louv, R. (2005). Last Child in the Woods: Saving Our Children from Nature-Deficit Disorder. Algonquin Books, Chapel Hill.
További felhasznált irodalom: itt
Tóbiás-Mohácsi Rebeka
